Amikor a chip haszontalan
Avagy adj meg jó telefonszámot!

A kutyák chipezése már 7 éve jogszabály szerint kötelező, sokan mégsem tesznek ennek eleget. Pedig felmerül ilyenkor az emberben, hogy aki ezt, a pár ezer forintot nem képes az állatra költeni, valamint így bizonyára a szintén kötelező veszettség oltást sem adatja be, annak miért kell kutya? De most nem erre akarom felhívni a figyelmet, hanem arra, hogy milyen fontos, hogy a chip regisztrációja során jó adatokat adjunk meg, és ezeket frissítsük, ha változás történik.

adult-golden-retriever-close-up-photography-1490908.jpg

A Szilveszteri Állatmentő Ügyeletnek idén is több száz elveszett kutyát jelentettek be, az önkénteseinek pedig sokat segít, ha van chip a talált kutyában. De mégsem, nem elég a chip megléte, egy sor más dologra is figyelni kell.

A chip nem elég?

Nem, a chip önmagában semmit sem ér. A chip ugyanis semmi mást nem tartalmaz, csak egy 15 karakterből álló számsort, ami alapján a Petvetdata adatbázisban meg lehet találni az adatokat. Tehát a chip beültetését követően mindig szükség van a regisztrációra is, amit szintén csak állatorvos tehet meg, és az adatok módosítását is csak ő tudja véghezvinni. Mind az adatok felvitelét, mint a módosítását az állatorvosnak díjmentesen kell megcsinálnia.

Mi szerepel a regisztrációban?

two-person-with-rings-on-ring-fingers-792775.jpg

Sok minden adatot meg lehet adni, és van pár kötelező adat is. Például a kutya neve, neme, színe, születési ideje mellett a gazdi neve és elérhetősége is szerepel, illetve az is, hogy van-e érvényes veszettség oltása a kutyának. De meg lehet adni azt is, van-e valamilyen betegsége a kutyának, szed-e gyógyszert, illetve hogy elveszett-e.

A telefonszám nem fontos?

A kutyatulajdonos telefonszámát a jogalkotó valamiért nem tartotta fontosnak, mert az nem kötelező adat. Pedig szerintem annál fontosabb nincs! Gondoljunk bele, elveszik a kutyánk, valaki megfogja az utcán, elviszi orvoshoz, de csak egy cím szerepel ott, amit hivatalosan az állatorvos - adatvédelmi okokból - ki sem adhat. Tehát a megtaláló el sem viheti a regisztrációban megadott címre a kutyát, de ha még oda is vinné, nem biztos, hogy otthon lennénk. Az állatorvosok pedig nagyon ritkán szoktak megtalált kutyákat házhoz vinni. Ha viszont ott a telefonszámunk, fel tud minket hívni, és mehetünk a kutyáért.

adorable-adult-boys-brothers-341378.jpg

De nézzük, milyen hibákat szoktak elkövetni a gazdik még ezen kívül, hogy nem adja meg a telefonszámát a regisztráció alkalmával.

Vezetékes telefont ad meg

A legutóbbi szilveszter után történt ez az eset. Találtak egy kutyát, chipes is volt, telefonszám is volt, fel is vette a gazdi. Megbeszélték, hogy hova tud menni a kutyáért. Azonban a gazdi annyira izgatott volt, hogy elfelejtette felírni a találka helyét, és el is felejtette azt. Gondolnánk ilyenkor, hogy semmi gond, hiszen visszahívja a megtalálót, és megkérdezi. Igen ám, de a gazdi vezetékes telefont adott meg a chipben, így ez nem volt számára opció. Megvan tehát a kutya, várja a megtaláló a gazdit, de egy blamázs miatt nem tudnak találkozni. Végül sikeresen hazament a kutya, de ugye a megtaláló dönthetett volna úgy is, hogy nem vár tovább, nem telefonál újra, hanem elengedi a kutyát.

adorable-animal-beautiful-blur-573258.jpg

A vezetékes telefonnak még egy olyan hátránya van, hogy mi van, ha nem vagyunk otthon, mert éppen a kutyát keressük. Tehát adjunk inkább meg mobiltelefont, sőt, akár több telefonszámot is megadhatunk egyszerre, így ha mi nem vagyunk elérhetőek, egy rokonunk, a párunk stb. felveheti a telefont, és el tud menni a kutyáért.

Telefonszám-változáskor nem módosít

Egy másik eset alkalmával idén szintén megvolt a kutya, szintén vezetékes szám volt megadva, de az ki volt már kapcsolva, nem létezett a szám. Elvitték a kutyát a megadott a címre, és szerencsére a gazdi otthon volt, így happy end lett a vége, de sok esetben ez nem így van. Ha nincs otthon senki, és a szomszédok nem tudnak segíteni, ismét bizonytalan lesz a kutya sorsa. Ezért nagyon fontos, hogy ha a telefonszámunk megváltozik, akkor minél előbb írassuk át állatorvossal a regisztrációban!

woman-hugging-adult-dalmatian-1766479.jpg

Régi tulajdonos adatai szerepelnek

Sokszor fordul elő, hogy valaki eladja vagy elajándékozza a kutyát, de a chipben még ő szerepel tulajdonosnak. Szintén megtörtént eset, hogy az első gazda Jófogáson meghirdette a kutyát, elajándékozta egy ismeretlennek, szerződést nem írtak, de még a nevét sem tudta annak, akinek a kutyáját adta. Az illető pedig nem írta át az adatokat a chipben. Hivatalosan az állatorvos nem is tehetné egyébként ezt meg, csak ha igazolják előtte a tulajdonjogot, például egy örökbeadási vagy ajándékozási szerződéssel. 

Hogyan lehet átírni az adatokat?

Egyszerű és teljesen ingyenes a chipben lévő adatok módosítása. Ha csak a saját adataink változtak, akkor elegendő az oltási könyvet elvinni, amiben szerepel a chipszám, és megkérni az állatorvost, hogy frissítse az adatokat. A kutyára tehát ehhez nincs szükség. Tulajdonosváltozásnál már szükség van a tulajdont igazoló dokumentumra is természetesen.

Remélem ez az összefoglaló segít rendbe tenni a chip körüli kérdéseket, és rávilágít arra, mennyire fontos, hogy jól szerepeljenek az adataink, de legfőképpen a telefonszám a chip regisztrációja során.

A bejegyzés trackback címe:

https://juttasshaza.blog.hu/api/trackback/id/tr3615402838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Juttass haza!

A Szilveszteri Állatmentő Ügyelet blogja. Mit tegyél, hogy a kutyád szilveszteri durrogtatások alatt is biztonságban legyen, és ha már elveszett, mit tegyél? Olvasd a blogod és kövesd a Facebook-oldalunkat!

Friss topikok